Hogyan működik?

2007 július 20. | Szerző: |

Nem, a világért sem a gépekről akarok írni… Arról, hogy akkor
hogyan is van ez a kezeléssor dolog… Mert jól kikérdeztem Szilvit, és
most már (majdnem) mindent tudok…
Szóval, ahogy nálam is,
mindenkinél egy úgynevezett állapotfelméréssel indul a dolog. Ahogy ezt
írtam is már korábban, nemcsak mérések vannak, hanem beszélgetés is,
úgyhogy az óra végére egy terv is körvonalazódik. El kell mindenkinek
döntenie, mit szeretne, ehhez képest tesznek javaslatot a kezeléssorra,
arra, hogy mit és mi után végezzenek el, milyen egyéb dolgok
(táplálékkiegészítők, krémek) segíthetik a fogyást, attól függően, hogy
kinek milyen az alkata, milyenek a szokásai, fizikailag milyen
állapotban van.

Az
alapkezelés 12 alkalmas, ebben szintén egyénileg változó sorrendben
következhetnek azok a kezelések, amelyeket fentebb leírtam. Van, akinek
gyorsabban, van, akinek lassabban indulnak el lefelé a kilók. Egy ilyen
kezelés azért minimum 2-4 kg-os fogyást hozhat. Már az elején kiderül,
kinek elég a 12 alkalom, kinek van szüksége további kezelésekre.
Egy-egy
kezelés hossza kb. egy-másfél óra. Az időpontokat közösen osztjuk be,
van, amikor a kezeléseknek gyorsan követniük kell egymást (lásd a
misztikus kihajtás), de van, hogy nem szükséges az időre figyelni.
Ilyenkor nyáron nyári nyitva tartással üzemel a Nádor utcai szalon.

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Stieber Petra says:

    Szia! Azt nem találtam sehol, mennyibe kerül kb ez a fajta fogyasztás.

  2. deadcat says:

    Mennyibe kerül?Mert tényleg szép és jó dolog így fogyni, de az ára azért nem mellékes…

  3. deadcat says:

    Az előbb elfelejtettem megkérdezni, hogy menniyre hatékony a módszer?Mennyit sikerült vele leadni kg-ban, esetleg cm-ben?Narancsbőrre is jó?
    Köszi!

  4. SIldikó says:

    A barátnőm végigcsinált egy 12 alkalmas kezelést kb. 100,000 Ft-ért és utána 3 kilóval lett kevesebb. DE NEM a ‘csodagépek’ miatt, hanem a diéta miatt. Amin elkezdett megint szokásosan enni azonnal visszaugrott rá a 3 kiló – ő meg 100,000-et kidobott total feleslegesen. Vagyis a gépek csak a kamu része. Az izzasztós rész egyszerű infraszauna, amit bármelyik fitness termben tudsz használni. Fél óra – kb. 1,000 Ft szokott lenni. A gépek max. annak használnak, aki nagyon kövér -mert szegény szervezet is akar fogyni magától és annak, aki különben meg sem moccan. Én hetente 5-ször 2 órát járok edzőterembe -csak szervezés kérdése az egész és igenis kell, hogy találjatok rá időt. A havi bérlet 12,000 és nemcsak tartom a jó súlyom, hanem szép tőle a bőröm, feszes a testem, jó a közérzetem, ki tudom engedni a gőzt.
    Lányok – ne dőljetek be az ilyenféle pénzlenyúlós dolgoknak, hanem tegyetek érte valamit. Pofonegyszerű: ésszerú kajálás és mozgás! Önbecsapás, hogy ki lehet kerülni a ‘munkát’ és majd a gépek elvégzik helyettetek!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!